Johanna Győri

Palatinus-ház – tetőtér­fejlesztés

Budapest, XIII. kerület

Future Plans Hungary Kft.
2023
Koncepcióterv, engedélyezési terv, kiviteli terv - Felelős építész tervező

A tervezési programban lefektetett szempontok és alapelvek alapján alakítottuk ki a tetőtér-beépítési koncepciót, annak fényében, hogy hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni az épületben rejlő lehetőségeket, adottságokat.

Egy olyan tetőkialakítást terveztünk, amely egyszerre biztosít nagyvonalú megnyitást és kilátást a páratlan panorámára, de emellett megtartja az eredeti tömör tetőidom megjelenését, így biztosítva a műemlékvédelmi szempontokat. Ezt az ellentmondást egy kéthéjú tetőfedéssel oldottuk meg: az új lakószint üvegezett tetője felülről egy pala felületű optikai és árnyékoló hártyát kap.

Másik fontos szempont volt, hogy létrehozzunk különféle használatú tetőteraszokat, amelyek közösségi térként, vagy intim, magán használatú teraszként funkcionálnak.

A belső tetőidomból kiharapott magán teraszok másik fontos előnye a privát szféra megőrzése. Így a belső udvar felé eső helyiségek ablakai nem a szembeszomszédra, hanem egy privát pihenőteraszra néznek.
Ezen felül úgy tartjuk, ha már hozzányúlunk a tetőhöz, nem szabad elszalasztani a le-hetőséget, hogy a világháború során megsemmisült központi torony újjáépítésre kerüljön, amelynek hatalmas értéknövelő ereje lenne.

A TERVEZETT FEJLESZTÉS
A koncepcióterv készítésének célja a tetőtér hasznosításának és befektetési lehetőségeinek, illetve mindezek építészeti feltételeinek feltérképezése.
A koncepcióterv a tetőtér beépítést kompletten vizsgálja, a parkolással, közlekedési útvonalakkal együttesen, arra egy átfogó építészeti megoldást adva. A főbb tervezési területek a következők:
– Lakások kialakítása a tetőtérben.
– A leendő tetőtér beépítés méltó feltárásának, bejárati és bevezető osztatlan közös tulajdonú tereinek fejlesztése és az erre vonatkozó építészeti javaslatok megfogalmazása.
– A tetőtérben kialakuló lakásokhoz tartozó parkolás biztosítása a térszint alatti gépkocsi tároló bővítésével és fejlesztésével.
– Tetőteraszok kialakításának lehetőségei, vizsgálata.
– Eredeti állapotában létező központi torony visszaállításának lehetőségének és hasznosíthatóságának vizsgálata.

tettestárs: Sánta Gábor