Magyar Építészeti Múzeum
Budapest
2022
Tervpályázat
ÉPÍTÉSZET LIGETE – TELEPÍTÉS, FUNKCIÓK
Az épületegyüttes telepítési tervének megalkotásakor fontos szerepet játszott az
intézményegyüttes kettősségéből adódó nyitott és zárt funkciókra választ adó telepítés.
Az Építészet Ligetének egyik fontos célja, hogy egy szabadon bejárható, értékes időtöltésnek,
feltöltődésnek, találkozásoknak helyet adó közpark legyen, ahol minden korosztály megtalálja a
számításait. Másrészt a múzeumi funkciót szeretné az intézmény szabadtéri kiállításokkal és
rendezvényekkel gazdagítani, amelyek viszont ellenőrzött beléptetést igényelnek.
Ennek a kettősségnek, a nyitott és zárt funkciók szétválasztását hivatott segíteni az a telepítési
alapkoncepció, miszerint a bejárati főtengely mentén végighúzott vízfelület, mint természetes
határ választja szét a közpakot a múzeum kertjétől. Mindezt úgy, hogy vizuálisan mégis egy
parkként tud maradni.
Az érdekesség, hogy ez a főtengely, ami a földszinten kettéválasztja a területet, az alagsori és
emeleti szinteken éppen ez biztosítja a három épület zárt összeköttetését. Így az új Főépület, a
Herczel szanatórium és a 6-7-es épület egy téri szövetet tud alkotni. Az épületegyüttes egyetlen
tagja, amely teljesen szeparáltan helyezkedik el, a Grünwald szanatórium. Az épületek több
szinten, zárt, és tetőkertek szövetével is kapcsolódnak egymáshoz.
Ez alapján a logika alapján kerültek elhelyezésre a fő funkcionális csoportok.
Az új Főépület a komplexum kapuja. Ez az előcsarnoknak – és az ahhoz kapcsolódó funkciók:
jegypénztár, ruhatár, múzeumi bolt, kávézó – az helyet, és az intézmény fő funkciójának, a
kiállítótereknek.
A Herczel szanatórium a múzeumhoz tágabb értelembe kapcsolódó funkcióknak ad otthont –
ideiglenes kiállítás, könyvtár, szakkönyvesbolt, zeneiskola. Ez az épület a Főépületből
közvetlenül is megközelíthető, de saját bejárattal is rendelkezik.
A 6-7-es épület a múzeumi funkcióhoz feltétlenül kapcsolódó nagy területű üzemeltetési, iroda,
terv- és irattár részleg épülete. Az intézményi irodák mellett itt került elhelyezésre a külső
bérlőknek kiadható irodarészleg. Ezek egy lépcsőházzal, a főtengely nyitott és zárt oldalán
helyezkednek el.
A különálló Grünwald szanatóriumban kaptak helyet azok a funkciók, amelyek amúzeum
működésétől függetlenül is működhetnek, de gazdagítják az intézményi funkciót. Mint pl. az
étterem és klubhelyiségek, szállások, valamint képzőművészeti műhelyek.
A park tagoltságában is következetes a nyílt és zárt funkciók telepítése.
Mindkét parkrészre igaz a többszintesség.
A közpark területén kapott helyet a fogadó-, megérkezőtér, a szoborpark, étterem és kávézó terasza, játszótér, amely a kávézó szomszédságában ideális hely gyermekes
családok kikapcsolódására, ahol a gyerekek mellett a szülők is kikapcsolódhatnak.
Innen, a Bajza utca felőli bejáratnál lehet megközelíteni a Walter Rózsi villa kertjét, valamint a bérirodák dolgozói által használt parkrészt is.
A zárt területen kap helyet a szabadtéri kiállítás, amely a zeneiskola közelségében akár szabadtéri koncertek rendezésére, vagy filmvetítésekre is alkalmas lehet, de a
múzeumpedagógia kitelepüléseként is használható. Itt helyezkednek el továbbá a műhelykertek, amely a hátsó parkolóudvar felől közelíthető meg teherkocsival.
Az Építészet Ligete megközelítése gyalogosan és kerékpárosan a Városligeti fasor felől – ez az intézmény kapuja, valamint a Bajza utca felől is megközelíthető. Cél volt, hogy
átmenő gyalogos forgalmat generáljon a telepítés.
Autóval a Bajza utca felőli lehajtón közelíthető meg a kétszintes mélygarázs, amely 90 gépkocsi számára biztosít helyet. A műtárgyszállítás is itt történik, a mélygarázsból
megközelíthető üzemi közlekedőn keresztül.
Az étterem és kávézó gazdasági feltöltése a Bajza utca felőli bejáraton keresztül történik, leginkább a hajnali órákban.
Az intézmény üzemeltetési részlegéhez, a 6-7es épülethez külön gépkocsi és gyalogo s bejáró tartozik.
Az Építészet Ligetének fontos feladata az építészeti nevelés is, amely az építészeti játszótéren már egészen kis korban elkezdődhet.
ÚJ FŐÉPÜLET
A Főépületben kapnak helyet a Múzeum elsődleges funkciói, terei.
Előcsarnok, és hozzá kapcsolódó funkciók:
jegypénztár, ruhatár, információ, múzeumi bolt,
kávézó
Két irányból megközelíthető.
Kiállítóterek:
Három szinten helyezkednek el. Alagsorban az állandó kiállítás kap helyet, a földszinten az időszaki kiállítás és rendezvényterem, az emeleten a múzeumpedagógia és spacebox.
A kiállítótereket egy szintén háromszintes előcsarnok köti össze. A nagy üvegfelületekkel bíró térnél fontos szempont volt a felmelegedés elleni fenntartható megoldások keresése, a természetes szellőzés beindítása a nyitható üveg felülvilágítóval, amely mintegy kürtőhatásként filtrációt idéz elő.
A kiállítóterek akadálymentesen lifttel is megközelíthetőek az előcsarnokból. A műtárgyszállítást teljesen különválasztott üzemi közlekedő és teherlift biztosítja. A spaceboxhoz külön platós lift lett betervezve, amely az irodaház gépkocsibejárója felől közelíthető meg teherkocsival.
HERCZEL SZANATÓRIUM
A Herczel szanatóriumban kapnak helyet azok a funkciók, amelyek nem a múzeum elsődleges kiállító térsorai, de közvetlenül kapcsolódnak az intézményhez. Az épületet a Főépülettel az első emeleten a zárt összekötő folyosó köti össze, a tetőszinten pedig kültéri közlekedőn keresztül is megközelíthető.
Ideiglenes kiállítótér
a múzeumi előcsarnokból közvetlenül megközelíthető az összekötő folyosón keresztül
Két szintes könyvtár
a múzeumi előcsarnokból is megközelíthető, de saját utcai bejárat révén független működés is biztosított az utca szinten szakkönyvesbolttal (és modellezőbolttal), a tetőszinten szabadtéri olvasóval kiegészülve
Zeneiskola és koncertterem
utcai szinten, múzeumtól független megközelítés biztosított, de a koncertterem és a múzeum kertjének szabadtéri rendezvényhelyszínének téri kapcsolata a koncertterem kitelepülését is lehetővé teszi, így akár szabadtéri koncertek adására is alkalmas
,, Az építészet megfagyott zene”
GRÜNWALD SZANATÓRIUM
A Grünwald szanatóriumnak nincs közvetlen összeköttetése a Főépülettel és a többi két épülettel. Így itt azok azok a funkciók kapnak helyet, amelyek nem kapcsolódnak szervesen a múzeumi
működéshez, de szeparált működésükkel mégis kiegészítik azt.
Étterem
Az étterem a földszinten kap helyet, elhelyezkedésével és teraszaival a Városligeti fasor hangulatos utcája felé, valamint a főbejárati tengely kerti sétánya felé nyit.
Az étteremhez tartozó konyha az alagsori szint azonos oldalán kap helyet, közvetlen összeköttetést biztosítva a vendégtérrel. A konyha feltöltése a gazdasági bejárásnak is helyet biztosító Bajza utcai bejáraton keresztül történik.
Klubhelyiség
Az étteremhez kacsolódóan a földszinten két klubhelyiség is kialakításra kerül, amelyek felújított
történeti tereikkel kisebb rendezvények elegáns helyszínéül szolgálhat.
Szállás
Az épület emeleti szintjein kap helyet a szállás funkció, amelynek a földszinti étteremmel való
közvetlen kapcsolata mindkét funkció fenntarthatósági szempontjait tekintve előnyös: a szállás ki tud egészülni akár reggeliztető szolgáltatással, így az étterem kihasználhatósága minden idősávban biztosított lehet.
Műterem
A tetőszinten a padlástér megnyitásával képzőművészeti műtermek, rajztermek kerülnek kialakításra, amelyek amellett, hogy az építészet és az azzal szorosan összefüggő társművészet kapcsolatát kívánják támogatni, az épület fenntartható üzemeltetése szempontjából is további bevételt jelenthet akár a múzeum szervezésében meghirdetett kurzusok, akár külső szervezet által megszervezett tanfolyamok kapcsán.
Az elbontott épületrészek, épületszerkezetek helyén (falak és tetők) a szanatórium mérsékelt belátást engedő fehérre színezett terpesztettlemez homlokzat lehatárolást kap.