Családi ház átalakítás
Gyenesdiás
2023
Koncepcióterv - Felelős építész tervező
KONCEPCIÓ, ALAPELVEK:
Az épület újragondolásánál az alábbi fő pillérek alkották koncepciómat:
– Minél kevesebb szerkezeti belenyúlással, átalakítással (költséghatékonyság), mégis megjelenésében teljesen ,,új” épület létrehozása.
Egy-két okos eszközzel teljesen újragondolni a házat.
– Okos energetikai kialakítás építészeti eszközökkel, minél kevesebb gépészet a fenntartás során
– szinteltolásos épület: hátrányból előnyt kovácsolni, érdekes eleme a háznak
– minél ideálisabb és rugalmasabb használat lehetővé tétele, felhasználóbarát
SZERKEZETEK:
A tartószerkezetet nagy részben érintetlenül hagytam, a tető tartószerkezetében a lényegi változás
az eredeti lépcső feletti tetőrész és a középső sáv elbontása, valamint az új könnyűszerkezetes
étkezőrész és kerti épület kialakítása. A középső tengelynél a szarufákat meghagytuk, a fedést egy sávban elbontjuk, hogy a nyári hővédelmét segítsük a háznak: a nappali egy árnyékolt nyugati homlokzatot kap, és egy természetes filtráció alakul ki az épületben. Ezen felül az épület új arányokat kap, a két épülettömeg vizuálisan is elkülönül, légiesebb lesz, és megannyi érdekes
térbeli átlátással gazdagodik.
ENERGIAHATÉKONYSÁG
Okos energetikai kialakítás építészeti eszközökkel, minél kevesebb gépészet a fenntartás során.
nyári hővédelem:
Balatoni lokációja okán különösen fontos volt az optimális nyári használat. Természetes átszellőzés biztosítás, középen egy árnyékos belső udvar alakul ki, ami filtrációt idéz elő. Erre erősít rá a vízfelület párolgása.
téli hővédelem:
épület körbehőszigetelése, szakaszolhatóság. Mind vízszintesen, mind függőlegesen lehetséges.
gépészet:
A ház hatékony energiaellátását tekintve levegő-víz hőszivattyús fűtő-hűtő rendszert terveztünk,
padlófűtéssel és mennyezethűtéssel. A hőszivattyú beltéri egysége a pinceszinti gépészeti
helyiségben kap helyet, kültéri egysége a gyalogos kapu melletti hulladéktárolásra és
komposztálásra is alkalmas melléképület keleti oldalán. A helyiségek árnyékolását vakolható tokos zsaluziával terveztük.
A ház nyugati tető felületén helyeztünk el 25 m2 napelemet, megkönnyítve a ház villamossági
ellátását.
FUNKCIÓK:
Az épület funkciójánál szem előtt tartottam, hogy mind állandó lakhatásra, mind időszakos
lakhatásra/kiadásra alkalmas legyen a ház. Az épülettömeg és a helyiségek formálásával a ház
különböző funkciók szerint szakaszolható, akár létszámbeli, akár évszak szerinti különböző
felhasználást tettünk lehetővé. Az épülettömeget a középső tengelyén választottam el, ennek és
az eredetileg is szinteltolásos megoldásnak köszönhetően vertikálisan és horizontálisan is
szakaszolható az épület.
Beltér:
A pinceszinten két garázst terveztem, az egyik garázs hátrafelé mélyebb, hogy egy kisebb csónak
elférjen. Itt helyeztem el egy barkácsolásra, kisebb szerelésekre alkalmas helyet is. Ezen a szinten
kapott helyet a gépészeti helyiség és a mosóhelyiség is, mely a lépcső közelsége miatt könnyen
megközelíthető a lakáson belülről.
A földszinten több helyen is bejuthatunk a házba, a főbejáratot kiemeltem az épülettömeg
alakításával és előtetőt is biztosítottam neki. A telken lehetőség van veteményeskert
kialakítására, ezért a kamra és azon keresztül a konyha akár külön is megközelíthető, nem kell a
kertből az egész lakáson keresztül menni a konyháig. A főbejárathoz közel helyeztük el a lakáson
belül a lépcsőházat és a dolgozószobát is, a dolgozószoba így könnyen és röviden megközelíthető
az ügyfeleknek. Az előszobában, a háromkarú lépcső közé szerkesztett tömegben kap helyet a
kabátok, cipők elhelyezésére szolgáló beépített szekrény és a vendég wc. A hálószoba részt a
nappali-konyha-étkező résztől elszeparáltuk az épülettömeg alakításával, így ez a rész privátabb
maradhat.
A dolgozószoba igény esetén babaszobaként is használható, közel a szülői hálóhoz, így azt nem
kell lépcsővel megközelíteni.
A konyha előnyei közé tartozik azon túl, hogy könnyen megközelíthető kintről a kamrán keresztül, hogy nem csak az étkező, terasz és a nappali felé nyitott, de kiláthatunk a felette lévő teraszra felvezető lépcső felé, mely nem csak közlekedés funkciót lát el: a lépcső oldalában csúszda van, melyen a gyerekek játszhatnak, a konyhából pedig addig is szemmel tarthatóak.
Az étkezőt évszak szerint lehet használni a nyílászárók zárt állapotában télen, nyitott állapotban
nyáron nagyobb fedett teraszként. Mérete megengedi a nagyobb társaság leültetését, kevesebb
fő használata esetén a konyha és a nappali közötti étkező pult használható.
Az emeleten a hálószobák helyezkednek el. A szakaszolhatóság érdekében két fürdőt alakítottam
ki, illetve a keleti oldalon lévő szoba akár két fő számára is berendezhető. Ezen az oldalon
kapcsolódik a házhoz egy nagyobb terasz, mely erről a szintről a közlekedőből vagy a keleti hálóból közelíthető meg, de elérhető a földszinten a kinti teraszról is egy lépcsővel. Ez a terasz helyt ad akár a pihenésnek, akár egy csillaglesnek, melyhez a tető geometriáját használtam. Az északi terasz egyrészt a főbejárat előtetőjeként szolgál, másfelől a nagyobb déli terasztól teljesen eltérő használatot kínál: északi fekvéséből adódóan árnyékos, ami nyáron különösen kellemes,
pozíciójából adódóan csendesebb (a kert aktívabb déli oldalától távolabb helyezkedik el), ezért
ideális olvasásra, tanulásra.
Kültér:
A kert nagysága több funkciót is magába tud foglalni. A földszinti teraszhoz kapcsolódik egy
medence és egy jakuzzi, illetve egy kisebb mélységű pancsolós sáv a kisebb gyerekeknek, a kert
délkeleti végében pedig kialakítottam egy sportra, szaunázásra alkalmas épületrészt. A sportszoba
nagy felületen nyitható, nyáron a kert közelségében lehet így edzeni, a szauna pedig nyugalmas
kikapcsolódásra alkalmas, távolabb a háztól. Az északi oldalon a bejárati zóna található a
hulladéktárolóval és komposztálóval. A nyugati részen a veteményeskert kap helyet, mellette a
garázsbeálló burkolt felületével, amely mobil pingpongasztal felállítására, vagy egyéb játékok
helyéül (pl. teke) is hasznosítható.
BURKOLATOK
A letisztult, fehér vakolatot az új épülettömegeknél fa burkolat teszi családiasabbá, fa
burkolatot alkalmaztam az étkező és a felette lévő új terasz kialakításánál, a korlátoknál, a
földszinti mennyezeten, a csillaglesnél és a sportszoba/szauna épületnél.
Az lépcső közé szerkesztett tömeg, ami a kabátok, cipők szekrényének és a vendég wc-nek ad
helyet, sárgaréz burkolatot kap.